Imaóra

„És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Jakab 5:15-16
Talán ez az alkalom az egyik legkevésbé komolyan vett, pedig a legfontosabb.
A gyülekezeti élet Isten előtt kezdődik, amikor leborulunk előtte hálával,
és kérjük Őt, hogy munkálkodjon: először bennünk, aztán rajtunk keresztül mások életében is.
Miről szól ez az alkalom?
Az imaközösségben egymást hordozzuk imádságban:
- az időseket és betegeket,
- a házasokat és fiatalokat,
- a gyülekezet egész közösségét.
Itt Isten elé vihetjük örömeinket és bánatainkat,
hogy együtt viseljük a terheket és együtt adjunk hálát.
Közösen kérjük Istent, hogy Budaörsön minél többen megismerjék az Ő kegyelmét és szeretetét,
amely Jézus Krisztus golgotai keresztjében vált láthatóvá és egyértelművé számunkra.
Hívunk minden testvért, hogy jöjjön el,
és együtt keressük Isten közelségét imádságban!
Időpont: Kedd – 18:00
Helyszín: Gyülekezeti terem