Vasárnapi istentisztelet

 

“A gyülekezeti istentisztelet célja az, hogy a hívők együtt imádják Istent, szavát meghallgassák, és annak engedelmeskedve, bűneiktől megtisztulva induljanak tovább másoknak szolgálni. Az istentisztelet tehát az élő Istennel való találkozás különösen fontos alkalma. Akkor is találkozhatunk az Úrral, ha otthon, egyedül olvassuk a Bibliát, sőt munka közben, utazás közben is az Ő jelenlétében él a hívő ember, és bármilyen helyzetben imádkozhat hozzá. De amikor a többi hívővel együtt van és kifejezetten azt várja, hogy az Igén és igehirdetésen keresztül Isten szólítsa meg, azt nem pótolja semmi. 

Az istentisztelet Isten dicsőítésének és magasztalásának közös alkalma a gyülekezet számára. Így lehet igazán Isten rendelője is, ahol sok lelki nyavalyából meg lehet gyógyulni. Az istentisztelet: Isten műhelye, ahol kézbe vesz minket és alakít, tisztít, mások szolgálatára alkalmassá tesz. Az istentisztelet célja tehát az, hogy a végére megváltozzunk. Isten előtt lelepleződjünk, Isten Igéje belevilágítson a szívünkbe, bűneinktől szabaduljunk, feladatainkhoz új erőt kapjunk, Isten Lelkének az erőterébe kerüljünk, aki aztán indít, formál, megajándékoz és használ bennünket. Minden istentisztelet nagy lehetősége: más ember jön ki, mint aki bement.”

Cseri Kálmán

Időpont: Vasárnap – 10:00

[Igehirdetések link]